|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 30 találat | lapozás: 1-30 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bányai Ferenc 1991. november folyamánA Korunk novemberi számát a szórványnak, a szórvány problematikájának szentelte. A szórványkérdést szívügyének tekintő Vetési László tiszteletes írásában leszögezte: végzetesen szórványnemzet vagyunk. "A világon élő magyarság egyharmada az anyaország határain kívül az utódállamokban vagy a diaszpórában a romániai magyarságnak egyharmada nyelvi és etnikai veszélyeztetettségben, egynegyede pedig halmozottan hátrányos helyzetben él. " Vetési megállapította, hogy nem rendelkeznek a romániai szórványmagyarságra vonatkozó adatokkal. Nem jelentek meg erről könyvek, tanulmányok. Egyetlen kivétel az azóta elhunyt Semlyén István, akinek Hétmilliárd lélek című, 1980-ban megjelent könyve tartalmazott először adatokat a hazai magyar szórványnépességről. Az 1989-es változások óta az 1990 karácsonyán Gyergyószárhegyen tartott szórványértelmiségi találkozó volt az első, amely szomorú körképet adott a jelenlegi helyzetről. Semlyén István z 1977-es népszámlálási adatok alapján írta, hogy hét erdélyi megyében /Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár és Szilágy/ és a romániai magyarság háromnegyede, mintegy 1,2 millió lélek. A fennmaradó 420 ezer az ország többi részén /Arad, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Máramaros, Szeben, Termes és a Kárpátokon kívüli területen/ szóródik szét. A szórványban élő 420 ezer lélekből 220 ezer magyar kisebb-nagyobb városokban él /Beszterce, Bukarest, Brassó, Déva, Nagybánya, Nagyenyed, Nagyszeben, Medgyes s a bányavárosok/, mintegy 200 ezer pedig falvakban. Vetési László részletezte a szórványvidékeket. A Mezőségnek a Maros, Sajó és Szamos által határolt nagy kiterjedésű területe évszázadok óta a nagy felszámolódások színtere. A legveszélyesebb helyzetben, a homogenizálás legelőrehaladottabb állapotában a moldvai csángók vannak. Domokos Pál Péter óta többször feltérték helyzetüket, népi kultúrájukat, de etnikai folyamataik szociológiai, társadalomlélektani nyomonkövetése nem történt meg. A városok elszórványosodásának problematikája külön kérdés. Vetési László következtetése: összmagyar szórványprogramot kell kidolgozni. Addig pedig a legnagyobb súly továbbra is az egyházakra nehezedik, a lelkipásztorokra. /Vetési László: Szórványgondjainkról./ Kozma Zsolt visszapillantott a szórványosodás kialakulására és arra, hogy a református egyház mit tett a szórványban élőkért. 1944 után az intézményes egyházi szórványmisszió megszűnt. Azonban mindig voltak kiváló lelkek, akik vállalták a szórvány gondozását, ilyen például a nagysármási id. Hermán János, a kérői id. Bányai Ferenc, s azok, akiknek nevét feljegyezte Vetési László szórványlapjában, a Felebarátban. Kozma Zsolt írásában megoldást is javasolt. Először is fel kell mérni tájegységenként a szórványhelyzetet. Munkatársakat kell keresni, szórványfelelősöket. Érdemes kis könyvtárakat összeállítani. Szórványinternátusokat kell létrehozni. /Kozma Zsolt: Szórványosodás időben és térben/ Tófalvi Zoltán adatgazdag összegzést nyújtott a kivándorlásról, a kivándorlókról. Tófalvi az első világháború előtti kivándorlásig nyúlt vissza. A különböző időszakok adatait részletezve kiemelte azt, hogy az első világháború végétől napjainkig közel 650 000 magyar távozott Romániából. Nem természetes, hanem az idők során változó intenzitású, nem természetes, kényszerű kivándorlásról, áttelepülésről van szó. Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események újabb lökést adtak a kivándorlásnak. /Tófalvi Zoltán: Emigránsok, kivándorlók, letelepedők/ /Korunk (Kolozsvár), nov./1993. november 18.Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke Besztercén, a díjátadáskor üdvözölte a szórványban munkálkodóknak. A díjazás gondolatát Jenei Tamás, a Diaszpóra Alapítvány egyik alelnöke vetette fel, létrehozták a Czelder Márton- és Földes Károly-szórvábydíjat. A bizottság most életműveket jutalmazott. Dr. Csiha Tamás református püspök nyújtotta át a díjakat a 82 éves volt kérői, jelenleg nyugdíjasként Kisiklódon szolgálatot vállaló Bányai Ferenc lelkésznek és a 83 éves Péter Jenő volt somogyomi gondnoknak. - Beszterce-Naszód megye 26 református anyaegyháza közül 8-ban nincs lelkész. A megyében öt leányegyház van és 24 szórvány. Legtöbb szórványa Magyarnemegyének van, ahol nincs lelkész. /Guther M. Ilona: Poggyászukban gumicsizma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./1999. január 28.Január 28-án Temesváron bemutatkozott a Temesvári Ökumenikus Alapítvány. Az alapító tagok - Cosma Iulian ortodox teológus (elnök), Kovács Zsombor lutheránus lelkipásztor (alelnök), Ciordas Maria orvosnő (ügyvezető igazgató) stb. - szándékai szerint az Ökumenikus Alapítvány alapvető célkitűzése az etnikumközi és felekezetközi megbékélés, a keresztény erkölcsi értékek közvetítésével. A kezdeményezők egy ökumenikus központot akarnak létrehozni Temesváron, amelynek három fő működési területe lesz: a keresztény erkölcs értékeinek terjesztése a nevelés útján, az etnikumközi és felekezetközi párbeszédhez szükséges feltételek biztosítása, a helyi nemzeti és vallási közösségek fejlesztését elősegítő tervek (projektek) támogatása. Az eseményen jelen volt többek között Nicolae Corneanu ortodox metropolita, Kräuter Sebestyén római katolikus megyéspüspök, Neumann Ernő temesvári főrabbi, Nicolae Teodorescu görög katolikus vikárius, Bányai Ferenc református esperes, továbbá eljöttek más egyházi, illetve a helyi közigazgatásban dolgozó személyiségek. Nicolae Corneanu ortodox püspök arról beszélt, hogy Temesváron az ökumenizmusnak, a felekezetközi jó viszonyoknak erős hagyományai vannak, ezt igazolja Neumann Ernő főrabbi jelenléte is, ami a világ egy másik pontján talán szokatlan lenne egy ökumenikus találkozón. Kräuter Sebestyén, akinek "nyája", a bánsági katolikusok, nem kevesebb, mint nyolc nyelven imádkoznak (!), három nyelven - románul, magyarul és németül - üdvözölte a kezdeményezést. Neumann Ernő, Temesvár főrabbija arról beszélt, hogy az ökumenizmus a keresztény egyházak közeledését szolgálja, de valamennyi egy közös törzsön, a zsidó valláson sarjadt új hajtás. /Pataki Zoltán: A felekezet- és etnikumközi megbékélésért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./1999. június 16.A tanügyi sztrájk ellenére jún. 11-én ballagtak a temesvári Bartók Béla Líceum végzősei. Beszédet mondott Kiss Ferenc Temes megyei főtanfelügyelő-helyettes. Bányai Ferenc református esperes és Duka János római katolikus káplán Isten áldását kérték a diákokra. Végül Jámbor Gyula, a Nyugati Jelen című bánsági napilap főszerkesztője nyújtott át adományt a Bartók Béla Líceum diáklapja, a Juventus számára. /Pataki Zoltán: "Álmainkat a XXI. század rejti" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 16./1999. július 17.Július 13-án köszöntötte a Temesvári Református Egyházmegye lelkipásztori közössége dr. Higyed Istvánt a nyugalomba vonulása előtti hetvenedik születésnapja küszöbén. Bányai Ferenc esperes megjegyezte, hogy az ünnepelt nem sokat kapott László nevű püspökeitől. Az ünnepelt elmondta, hogy 22 évig helyettes lelkészként szolgált Lugoson, míg végre sikerült a parókusi státust megkapnia. Dr. Higyed István a református egyháztörténelem doktora (Szombati-Szabó István élete és munkássága volt doktori dolgozatának témája 1995-ben). Higyed István nyugdíjas éveiben a nagy elődökről - Rácz Károly, Debreczeni István, Nemes Elemér és mások - összegyűjtött anyagát kívánja egyháztörténészként földolgozni. /Dr. Higyed István 70 éves. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 17-18./1999. október 27.Okt. 23-24-én a Kovács Zsombor lelkipásztor vezette temesvári Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyházközség kettős ünnepelt ült: 175 esztendővel ezelőtt, 1824. november 28-án alakult meg az akkor még német lutheránusokat és magyar kálvinistákat tömörítő egyesült evangélikus-református gyülekezet, és 160 éve, 1839. október 27-én szentelték fel a temesvári protestáns (ma evangélikus) templomot. Az ünnepség kóruskoncerttel kezdődött. A másnapi ökumenikus istentiszteleten ott volt Nicolae Corneanu ortodox és Martin Roos római katolikus püspök, Nicolae Teodorescu görög katolikus püspöki helynök, Neumann Ernő főrabbi, Bányai Ferenc református esperes is. Az ünnepségen fellépett a városban lévő katolikus és református kórus Az istentiszteleten Mózes Árpád evangélikus püspök magyar nyelven, Heinz J. Schneidewind német nyelven, Bobcsok Ludovic pedig szlovák nyelven hirdetett igét. /Pataki Zoltán: A temesvári protestáns (evangélikus) gyülekezet 175 éves jubileuma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27., Egyházi ünnep volt Temesváron. = Heti Új Szó (Temesvár), okt. 29./2002. április 8.Ápr. 6-án Temesvári Református Egyházmegye Újszentesen tartotta szokásos évi közgyűlését. A közgyűlés beszámolóiból kitűnt az, hogy lelkiekben erősödőben vannak a gyülekezetek, de apadásnak indult szinte minden egyházközség a születések kis száma, a nagy halálozási arányszám és a vegyes házasságok miatt. Az egyházmegye semmilyen anyagi támogatást nem élvez, az elszegényedés ellenére. Bányai Ferenc esperes kérte, hogy a közgyűlés bízza hivatalos helyettesére, az egyházmegyei főjegyző Bálint Sándorra az esperesi teendők ciklus végéig való végzését, az adminisztrációba való belefáradása mellett az egyházmegye lehetetlen anyagi helyzetére is utalt. /Krassay Szörény: Újszentesen találkoztak a Temes megyei református egyházközségek küldöttei. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 8./2002. október 15.Száz esztendővel ezelőtt, 1902. okt. 19-én avatták fel a temesvári Református Bérpalotát. Bányai Ferenc, a Temesvár-belvárosi gyülekezet lelkipásztora felelevenítette a korabeli templomépítők munkásságát, élükön Szabolcska Mihály költő lelkipásztorral. A mostani évfordulóra a gyülekezet nagy része erején felül adakozott a ház felújítására, támogatást nyújtott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Illyés Közalapítvány, Temesvár Polgármesteri Hivatala és a román kultuszminisztérium. A bérpalotában lakrészek és üzlethelyiségek vannak, a múlt század első felében a bérbeadásból származó jövedelemből tartották fenn az egyházat. A kilencvenes évektől a bérpalota ismét az eredeti elképzelés szerint működik, nagyobb jövedelmet hoz, mint a többnyire kisjövedelmű hívek adománya. Magyar könyvesbolt is van az épületben. /Pataki Zoltán: A Temesvári Református Bérpalota centenáriuma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./2002. október 21.Okt. 20-án ünnepi istentisztelettel emlékeztek a temesvári református templom avatásának százéves évfordulójára. Ünnepi köszöntőt mondott Bányai Ferenc, a temesvár-belvárosi református gyülekezet lelkipásztora. Tőkés László püspök felidézte a száz év előtti történéseket. Tanulságul Szabolcska Mihályra, a templomépítő nagy elődre emlékezett. Tőkés László püspök szeretetet kért a hívektől az egyház számára, majd elismeréssel méltatta az összefogást. Mint mondta, a Makovecz Imre tervezte Új Ezredév művelődési központ és templom falaiba láthatatlanul beleépül Szabolcska Mihály örökül hagyott szolgáló szeretete. A szolgáló szeretet nyilvánult meg 1989 decemberében is, bizonyságául annak, hogy a temesvári belvárosi református gyülekezet a legmostohább körülmények között is képes megvédeni templomát, lelkipásztorát, hitét, emberi tartását. Szekernyés János helytörténész ismertette a temesvári reformátusság létének s a templom építésének fontosabb állomásait. /Sipos János: Ünnepi istentisztelet a temesvári református templom avatásának százéves évfordulóján. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./2003. március 12.Márc. 11-én a Temesvári Református Egyházmegye lelkipásztorai negyedévi értekezletükön megtudták: Lugosra költözik az esperesi hivatal, mivel Fazakas Csaba megválasztása jogerőre emelkedett. A temesvár-belvárosi egyházközség épületében tartott összejövetelen Bányai Ferenc lelkészértekezleti elnök egy zsinat elé terjesztendő közvélemény-kutatási anyagot terjesztett elő a Szentírás, illetve a Miatyánk szövegének és a Heidelbergi Káté néhány kérdésének a fordítás-módozata kapcsán. El kell dönteni végre, hogy a Bibliát a szószéken milyen fordítás szerint fogja használni a lelkészi kar, illetve a Miatyánk szövege is milyen fordítás szerint lehessen egységesen használható a szertartások során. Fazakas Csaba , az új esperes közölte, hogy hivatala rövidesen Lugosra költözik. /Krassay Szörény: Az esperesi hivatal elköltözik Temesvárról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 12./2005. március 22.“Kevés az olyan lelkipásztor, aki elődjének készít helyet a panteonban” – állapította meg Temesváron Bányai Ferenc belvárosi református lelkipásztor dr. Higyed Istvánról Szombati-Szabó István: Hátrahagyott írások című könyvének bemutatóján. A Református Nőszövetség és az Ormós Zsigmond Társaság szervezésében Pongrácz P. Mária ismertette dr. Higyed István lelkipásztor-író, egyház- és irodalomtörténeti kutató harmadik, Szombati-Szabó István műveit bemutató könyvét. A két verskötet (Szomorú szerelmes igric, 2002; Összegyűjtött versek, 2003) után a Hátrahagyott írások (Excelsior Art Könyvkiadó, Temesvár, 2005) az Erdélyi Helikon nemzedékéhez tartozó alkotó közírói, valláspolitikai írásaiból nyújt ízelítőt, és egy színdarabját publikálja. Szombati Szabó István. “A vallási kisebbségek Erdélyben” fejezet 134 panaszlevele az erdélyi egyházak és iskolák sérelmeiről, 1924-ben, valamint a román kormány válaszai hiteles dokumentumai az egyházak küzdelmeinek a nemzeti-kulturális megmaradásért. Közlésük újdonságszámba megy. /(Szekernyés): Higyed István harmadik könyvének bemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./2006. február 11.Az idei év első közös rendezvényét tartotta az Ormós Zsigmond Társaság és a Református Nőszövetség Temesváron. W. A. Mozart születése 250. évfordulója alkalmából szervezett műsoruk számos érdeklődőt vonzott. A hallgatóságot a szervezők részéről Kovács Ildikó és dr. Matekovits György köszöntötték, a házigazda Bányai Ferenc református lelkész volt. Ohanovics Miklós tanár tartott előadást Mozartról. Évek óta közkedvelt sorozatában ő gondoskodik arról, hogy a zene világnagyságait megismerje a közösség. Tóth Flóra tanárnő játszotta el zongorán Mozart első jegyzett kompozícióját. A Bartók Béla Énekkar a kétszólamú Ave Mariát adta elő, Gáspár Mária karnagy vezényletével. /(Sz. I.): Zenés rendezvény a gyülekezeti teremben. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 11./2007. szeptember 3.Kettős ünnepségre gyűltek össze Temesváron szeptember 2-án a Belvárosi Református Egyházközségben a hívek: a temesvári Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) megalapításának 80. évfordulójára, illetve a felújított orgona avatására. Bányai Ferenc tiszteletes az egyházközség lelkészeként üdvözölte a megjelenteket. Megható pillanata volt az ünnepségnek a “staféta” átadása, amikor is az alapító tagok közül még élő, 102 éves Pintér Saroltától átvette a bibliát és az ifjúsági terem kulcsát az IKE legfiatalabb tagja, a tavaly konfirmált Kindle András. Az orgona felújítását az egyházközség saját forrásaiból és a hívek adományából fedezte, a munkát Pünkösdi Apor krasznai orgonajavító végezte el. A temesvári IKE 1927. szeptember 18-án alakult meg, 55 taggal, Szabolcska Mihály pap-költő fia, Szabolcska László irányításával. A második világháború végéig töretlen lendülettel működött, de azt követően, főleg 1956 után hanyatlott. /Pataky Lehel Zsolt: Az IKE alapításának 80. évfordulójára emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 3./2007. december 10.A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület a nyáron kezdeményezte 70 vezető beosztású egyházi alkalmazott átvilágítását. A Tőkés Lászlóról szóló jelentések íróinak azonosítása során derült ki, hogy Farkas, majd Petrescu álnéven Bányai Ferenc lelkipásztor írt jelentéseket a Szekuritáténak. Besúgó volt a püspök sógora, a Stelian álnéven jelentő Bartha Tibor is. A jelentésekből kiderül: az illetők pénzért dolgoztak a titkosszolgálatnak. Tőkés László elmondta: nagyon veszélyesnek tartja, hogy továbbra is megtűrik az egyházkerület kebelében a szekus múlttal rendelkező közszereplőket, lelkészeket. Jelentéseket írt a szekuritáténak Gálfy Zoltán kolozsvári teológiai tanár, aki a rendszerváltás utáni református zsinatnak is tagja volt. Az eddigi ismeretek szerint 26 informátor 125 megfigyelt személyről írt jelentéseket. /Besúgók nevét hozta nyilvánosságra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Bányai Ferenc elismerte, hogy jelentéseket írt a Szekuritáténak, mert megfélemlítették. Csűry István látja el a püspöki teendőket az európai parlamenti képviselői mandátumát Brüsszelben ma átvevő Tőkés László helyett. Tőkés nem indul a következő püspökválasztáson. /Gyergyai Csaba: Tőkés László újabb besúgókat leplezett le. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./ Rendszerváltás előtti besúgóinak nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Tőkés korábban már azonosította az egykori besúgók közül Gálfy Zoltán nyugalmazott kolozsvári teológiatanárt. /Újabb besúgó neveket hozott nyilvánosságra Tőkés László. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./2007. december 15.Rendszerváltás előtti besúgóinak nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László református püspök. Közlése szerint Bányai Ferenc lelkész, Bartha Tibor ortopéd főorvos és Gálfy Zoltán nyugalmazott kolozsvári teológiatanár írt jelentéseket róla. Erre válaszolt Gálfy Zoltán, besúgását igyekezett megmagyarázni, végül még ő vádolta a püspököt. Gálfy Zoltán azt állította, hogy nem jelentést írt, hanem a kolozsvári Protestáns Teológia akkori rektora kérésére jellemzést írt az évfolyam hallgatóiról. Gálfy nem tudja, miért kellett jellemzést adni. Már nem emlékszik, mit írt Tőkés Lászlóról. A Református Szemle főszerkesztői feladatára az Erdélyi Református Igazgatótanács kérte őt fel 1983-ban. Gálfy szerint azzal magyarázható Tőkés László „vádaskodó fellépése”, hogy 1990-ben Tőkéssel szemben ő Csiha Kálmán püspökké választását támogatta, továbbá nem fogadta el a püspök „propaganda jellegű zsurnálizmusát, az érett és reális szempontok érvényesítése helyett”. Gálfy szerint „az együttműködéssel vádolt” Tőkés Lászlóból vádló lett. /Dr. Gálfy Zoltán prof. : VÁLASZ a Népújság 2007. 12. 11-én megjelent alábbi közlésére. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./2008. január 15.Három szekusügynök fedőnevét hozta nyilvánosságra nemrég Tőkés László: a Bibliotecarul fedőnév alatt jelentő Gálfy Zoltán nyugalmazott teológiai professzort, a Farkas, majd Petrescu fedőnevű Bányai Ferenc temesvári lelkészt, illetve saját húga férjét, a Stelian fedőnéven jelentő dr. Barta Tibor volt kolozsvári, jelenleg Budapesten élő orvost, orgonaművészt vélte felismerni. A jelentések tanúsága szerint dr. Barta Tibor nem csak őt, édesapját, dr. Tőkés István teológiai professzort és püspök-helyettest, hanem saját feleségét, Tőkés Eszter fogorvost is rendszeresen besúgta. Tőkés László dossziéjának iratanyagából – amelynek egyes részeit a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület honlapján is közzétettek – kiderül, hogy Stelian többek között a következő témakörökben jelentett Oprea Florian szekusezredesnek:1. Adatgyűjtés és memorandum készítése az 1985 novemberében Budapesten megrendezett Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezletre, valamint az értekezletre készített írásbeli anyag határon túlra csempészése. A dokumentumból kiderül, hogy Tőkés László az adatgyűjtés tekintetében a forrás („sursa”), azaz Stelian segítségét is kikérte. Az Oprea Florian által jegyzett kiegészítésből pedig megtudható: Tőkés Eszter fivérének, Lászlónak bizonyos anyagait őrizte, hogy azokat kicsempéssze külföldre; 2. Tájékoztatás arról, hogy a Tőkés-család a Szabad Európa Rádiót hallgatja, és hogy Tőkés István Kanadába szeretne utazni. (1985. IX. 25.); 3. Jelentés Haraszti Miklós magyarországi író, Király Károly, Tőkés István és Tőkés András találkozásairól; 4. Tőkés László „rendszerellenes” írásai, amelyeket külföldre próbált csempészni, illetve azok átadása Stelian által a Szekuritáténak, tanulmányozás végett (1985. X. 26.) 5. Tőkés István, Tőkés Eszter és Cseke Éva (Cs. Gyimesi Éva), illetve Doina Cornea és Cseke Éva kapcsolatai; 6. Dátum nélküli dokumentum arról, hogy „stimulálás” végett az illetékes államvédelmi hatóság 5000 lejt irányoz elő Steliannak; 7. Tőkés László kézzel írott, a Szekuritáté kezébe került, 1986. április 28-án keltezett levele, amelyet – Tőkés Eszter állítása szerint – Barta Tibor sógorához intéz, és a püspök szekusdossziéjából került elő. Tőkés Eszter: soha nem hittem volna, hogy egy olyan nagy magyar, mint ő, képes ilyesmit tenni – jelentette ki dr. Barta Tibor volt felesége. Alapos a gyanú, hogy férje azonos a Stelian fedőnevű ügynökkel. Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor mély megdöbbenésének adott hangot. Gyimesi Éva szerint a Stelian név fedheti a lehallgatást magát. A Stelian, mint „sursa” egyszerűen lehet a lehallgatás fedőneve, aminek alapján a magyar szöveget valaki a kazettáról lefordította románra, és vagy szó szerint, vagy kivonattal csatolta. Cs. Gyimesi nem gyanúsítja Barta Tibort, sőt, kizárja, hogy ő lenne ez a személy. Barta Tibor a Szabadságnak telefonon határozottan kijelentette: Az a személy, akit a püspök úr említ, nem én vagyok. „Engem soha az életben sem civil, sem katonai, sem más hírszerzői szervezet nem keresett meg, titkosszolgálati emberrel semmilyen kapcsolatban nem voltam, és nem is óhajtok lenni. ” Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) elnöke a Szabadságnak megerősítette: Tőkés László hivatalosan is kérte a dossziéjában előforduló besúgok fedőnévének a leleplezését. – Az ügy folyamatban van. /Papp Annamária: Ember vagy lehallgatókészülék volt-e Stelian? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./2008. február 7.Érthetetlennek nevezte Tőkés László a temesvári belvárosi református egyházközség presbitériumának döntését, amelyben kiáll a Szekuritáténak többek között róla jelentő Bányai Ferenc lelkész mellett. Tőkés László EP-képviselő feburár 6-án újabb jelentéseket hozott nyilvánosságra saját, illetve Hermán M. János előadótanácsos dossziéjából. Ezekből kiderül, hogy Petrescu és Farkas fedőnéven Bányai Ferenc, Könyvtáros néven Gálfy Zoltán nyugalmazott teológiai tanár tájékoztatta róla a titkosszolgálatot. Tőkés szerint más besúgói is lehettek, akiket még nem sikerült azonosítani. Bányai a 2007. december 16-i igehirdetést követően beismerte az őt illető vádak jogosságát és tájékoztatást tartott, amit „a hívek többsége elismeréssel és megértéssel” fogadott. Tőkés László a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ működését alkotmányellenesnek minősítő alkotmánybírósági határozattal kapcsolatban meglepőnek nevezte Traian Basescu hallgatását, szerinte az államfőnek állást kellene foglalnia az ügyben. /Fried Noémi Lujza: Tőkés: érthetetlen a temesvári döntés. = Krónika (Kolozsvár), febr. 7./2008. február 16.Több temesvári magánszemély postai úton kapott vaskos borítékot, amelyben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke, Tőkés László független európai parlamenti képviselő meghívása állt a Szembenézés a kommunista múlttal című, február 15-én tartott konferenciára. A paksaméta tartalmazta – többek között – azt a tavalyi egyházkerületi közleményt, amelyben Bányai Ferenc temesvár-belvárosi református lelkész ügynökmúltját hozták nyilvánosságra, valamint azt a püspöki levelet, amit az egyházfő az egyházközség presbitériumának címzett, bűnpártoló határozatnak nevezve, hogy a világi vezetőtestület elfogadta Bányai gyülekezet előtt mondott bocsánatkérését. A lelkész tavaly beismerte együttműködését a titkosszolgálattal, de súlyosbíthatja helyzetét, hogy az 1998-as egyházkerületi választások alkalmával nyilatkozatot tett arról, hogy a múlt rendszerben nem kollaborált a politikai rendőrséggel. Tőkés kifejtette: „nem vihetjük magunkkal meglapuló besúgóinkat, akik akadályt jelentenek. Ha őket eltávolítjuk, akkor európaivá válhatunk, a szó eszmei értelmében. ” Tőkés László felidézte 1974-es prédikációját, melyet tanára, dr. Kozma Tibor szolgáltatott ki Securitaténak. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, miniszterelnöki tanácsos arról beszélt, milyen akadályokba ütköznek a leleplező munkájuk során, és hogy sok szekus tiszt, ügynök, aktivista átmentette pozícióját, és jelenleg is hatalmat gyakorol. A konferencián előadást tartott az a történészcsoport – Molnár János, Vincze Gábor, Nagy Mihály Zoltán – akik az egyházkerület felkérésére tovább kutatják a Tismaneanu-jelentésben a romániai magyarságot hátrányosan érintő kommunista bűntényeket. A tanácskozáson kiosztották a KRE Igazgatótanácsának február 14-i határozati kivonatát, amelyben felszólítják Bányai Ferenc temesvár-belvárosi lelkipásztort, hogy vonuljon vissza lelkészi szolgálatából. /Pataki Lehel Zsolt: Szembenézés a kommunista múlttal. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./2008. február 18.A kommunista struktúrák, intézmények nem szűntek meg, csak privatizálták őket. A volt állambiztonság átmentette hatalmát. A Szekuritáté másod-harmadvonala vezető pozíciókba került, és jelenleg a hatalomgyakorlás számos eszközével rendelkezik. Minderről Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, a miniszterelnök tanácsosa beszélt a Szembenézés a kommunizmus örökségével című konferencián. Marius Oprea úgy vélekedett, ha a múlttal való őszinte szembenézés elmarad, ha a Szekuritáté dossziéi titkosak maradnak, fennáll annak a kockázata, hogy a múlt más formában, más név alatt ugyan, de megismétlődik. „Mi a garancia arra, hogy akik egykor jelentettek, nem jelentenek ma is?” – tette fel a kérdést Oprea. Tőkés László bejelentette, márciusban Brüsszelben tart újabb rendszerváltó-konferenciát, ahol a volt szovjet tömb országainak rendszerváltó élharcosai oszthatják meg egymással gondolataikat. „A végső cél, hogy a világ közvéleménye a maga teljességében ítélhesse meg a kommunizmust, és rendelje oda, ahová való: a fasizmus mellé” – jelentette ki Tőkés. Elmondta, hogy kutatócsoport felállítását kezdeményezte. E csoport vezetésével Vincze Gábor szegedi történészt bízta meg. A kutatók feladata az lesz, hogy feldolgozzák a román kommunista diktatúra magyarságot sújtó intézkedéseit. Feltétel nélküli visszavonulásra szólította fel Bányai Ferenc Temesvár belvárosi lelkészt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa. Bányait nemcsak „az életet veszélyeztetés súlyosságával bíró és az Anyaszentegyház ügyét eláruló Szekuritáté-ügynöki tevékenységéért” marasztalták el, hanem amiatt is, hogy 1998-ban, amikor temesközi esperessé választották, hamis nyilatkozatot adott a Szekuritátéhoz fűződő egykori viszonyáról. Bányai Ferenc szerint boszorkányüldözés folyik ellene; míg felmenői a román hatalom tisztogatásának estek áldozatul, neki az egyházi tisztogatás következményeit kell elviselnie. /Gazda Árpád: Privatizált Szekuritáté. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./2008. május 2.Örvendetesnek nevezte Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, hogy Bihar megyében az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) egyezsége révén csak az RMDSZ indít megyei tanácselnök- és nagyváradi polgármester-jelöltet. Ennek ellenére az RMDSZ csúcsvezetését tette felelőssé amiatt, hogy nem jött létre országos megegyezés a két fél között. Véleménye szerint az erdélyi magyarság az utolsó posztkommunista rendszer szerint politizáló közösség volt eddig. Tőkés beszámolt arról, hogy tovább gyűrűzik a Lorántffy Zsuzsanna egyházi iskola sportpályájának ügye, a püspököt június 23-ára idézték a bíróság elé. A Szentháromság ortodox egyházközség pópája ezúttal nemcsak illetéktelen behatolással és kerítésrongálással, de lopással is vádolja az alperest, állítva, hogy a kerítés egy darabját magával vitte. /D. Mészáros Elek: Pópával, pappal perel Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./ Nem szabad abbahagyni az egyházi személyek múltjának átvilágítását, vélekedett Tőkés László püspök, EP-képviselő. A sajtótájékoztatón bemutatták a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS) kapott tetemes aktakupacot, mely feljelentéseket, szekusdossziék másolatát tartalmazta. Hermán M. János előadó-tanácsos megdöbbenéssel olvasta azokat a jelentéseket, melyekből kiderült, külföldi tartózkodása alatt is megfigyelték. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa egyhangúlag visszautasította a Temesvári-Belvárosi Egyházközség presbitériumának fellebbezését, melyben Bányai Ferenc temesvári lelkész felmentését kérték, akiről kiderült, hogy egykor besúgó volt. Bányai megszegte lelkészi esküjét azzal, hogy folyamatosan jelentett a román titkosszolgálatnak, sőt amikor később lehetősége lett volna beismerni múltját, ezt nem tette meg. Kiderült három lelkész besúgó múltja: Halász Sándor Temesváron volt pap, jelenleg külföldön tartózkodik, Kovács Imre, Paptamási egykori lelkésze jelenleg a magyarországi Nagykerekiben szolgál. Fazakas Sándor a nagyvárad-rogériuszi gyülekezet lelkésze volt, most egyéves skóciai kiküldetésben van. /Szőke Mária: Besúgó lelkészek kilétére derült fény. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 2./2008. október 5.Szeptember 21-én Erzsébetbányán dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök felszentelték az Isteni irgalmasság és Pietrelcinai Szent Pió tiszteletére épített templomot. A templom építését 2005. júniusában kezdték el. Ünneplőbe öltözött a falu, közel ezer ember fogadta a főegyházmegye főpásztorait. Az első templomot 1769-ben építették a görög katolikus hívekkel közösen, ez a templom 1814-ben leégett. Újabb próbálkozások történtek templom építésére 1872-ben, 1899-ben és 1991-ben, de mindegyik meghiúsult, és így kénytelenek voltak eddig a görögkeleti hívekkel közösen, felváltva használni a templomot. /Bányai Ferenc: Templomszentelés Erzsébetbányán. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 5./2009. január 18.Két rangos kiadvánnyal állt elő az elmúlt esztendő végén Fodor József pápai prelátus, kanonok, szentimrei címzetes apát, a nagyváradi egyházmegye püspöki helynöke. Alapos egyháztörténelmi, s ugyanakkor kortörténeti mű A nagyváradi egyházmegye ideiglenes főpásztorai a XX. században című, a Szent László Könyvek sorozat immár harmadik kötete, melynek alcíme: Joghatósági vita egy váradi pap szemével. Ebben több püspökről, apostoli kormányzóról, illetve ordináriusról ír az 1927–1990 közötti időszakból. Bemutatja Mayer Antal és Szabó István apostoli kormányzók, Márton Áron és dr. Scheffler János püspökök és egyben nagyváradi apostoli kormányzók, Napholcz Pál SJ kinevezett püspök, dr. Pop József káptalani helynök, Bélteky Ferenc és dr. Hosszú László vikárius-ordináriusok, valamint dr. Dászkál István ordinárius ad nutum Sanctae Sedis (közvetlenül a Szentszéknek alárendelt) életútját és munkásságát. Dr. Scheffler János szatmári püspökről és nagyváradi apostoli kormányzó nem volt hajlandó együttműködni a békepapsággal. 1948. szeptemberében a kommunista kormány megszüntette a nagyváradi püspökséget, Scheffler János püspöki jogait felfüggesztette. A püspököt 1950. május 20-tól két éven át a körösbányai ferences rendházban tartották kényszerlakhelyen. 1952. május 11-én letartóztatták, a hírhedt zsilavai földalatti börtön embertelen körülményei végeztek vele 1952. december elején. 1983. májusában jött az értesítés, hogy a Szentszék szétválasztotta a szatmár-váradi egyházmegyéket, dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspököt bízta meg a szétválasztás végrehajtásával. A másik új kiadvány A nagyváradi székesegyház története bővített, illusztrált változata. Az első kiadás szintén Fodor József tollából származott. /Fodor György: Két jelentős nagyváradi könyvvel gazdagodtunk. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 18./2012. szeptember 13.Vértanúsága helyszínén miséztek a jilavai börtönben Boldog Scheffler János szatmári püspök emlékéreVértanúsága helyszínén, a Bukarest melletti Jilava börtönben első alkalommal mutattak be szerdán szentmisét Boldog Scheffler János volt szatmári püspök emlékére. A kommunizmus idején hírhedtté vált börtön belső udvarán, a szatmári egyházmegyéből érkezett több mint 70 zarándok előtt Schönberger Jenő szatmári püspök celebrált szentmisét a tavaly nyáron boldoggá avatott elődje emlékére. Vele együtt misézett Ioan Robu bukaresti érsek, Böcskei László nagyváradi püspök, illetve a szatmári egyházmegye több papja. „Megrendítő élmény és igencsak szívszorongató látni azt a helyet, amit már elfogadható állapotba hoztak ahhoz, hogy itt emlékezhessünk, szentmisét mutassunk be, de el tudjuk képzelni, milyen lehetett ez hatvan évvel ezelőtt. Nem minden olyan fényes, mint amilyen a boldoggá avatás volt, hanem nagyon keményen kellett megszenvednie, végigküzdenie a harcot vértanú püspökünknek ahhoz, hogy ma mi ünnepelhessünk és az ő közbenjárását kérjük” - mondta az MTI-nek Schönberger Jenő püspök. A romániai katolikus egyházat a pápától elszakítani akaró kommunista törekvésekkel szembeszegülő Scheffler János megyéspüspököt 1950-ben kényszerlakhelyre hurcolták a román hatóságok, majd 1952 márciusában letartóztatták és a bukaresti belügyminisztériumban tartották fogva. Innen éppen hatvan évvel ezelőtt, 1952. szeptember 12-én szállították át Jilava föld alatti börtönébe: ezért választották a zarándokok ezt a napot a megemlékezésre. A kommunista hatóságok által kémkedéssel és hazaárulással vádolt püspök a börtön embertelen körülményei között, még koncepciós pere kezdete előtt, 1952. december 6-án elhunyt. A Jilavára érkezett zarándokok megemlékező útjuk során felkeresik Scheffler János kényszerlakhelyéül szolgált körösbányai ferences kolostort, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolát és a csíksomlyói kegytemplomot is. Tavaly július 3-án mintegy tízezer ember jelenlétében megtartott ünnepi szentmisén hirdették ki Scheffler Jánosnak, Szatmár vértanúhalált halt püspökének boldoggá avatását a szatmárnémeti székesegyház előtti téren. Krónika (Kolozsvár) 2012. október 20.Földes Károly-szórványdíjjal tüntették ki a Népújság szerkesztőjét, Bodolai GyöngyitFöldes Károly a kalotaszegi Mérában született 1891-ben (meghalt Szatmárnémetiben 1968-ban). Tanítói oklevelet szerzett, az első világháborút követően orosz fogságba került, ahonnan 1921-ben szabadult. Mivel nem tette le a román állami esküt, tanítói hivatását nem gyakorolhatta. 1923-ban ún. lévita lelkészi képesítést nyert, rövid ideig a nyárádmenti Teremiújfaluban szolgált, majd 1927-40 között a mezőségi szórványokban. Ott írta 1934-ben Jajszó a pusztuló szórványokról című kiáltványát, amely első nagy, megrázó híradás volt az apadó magyar szórványokról. 1992 októberében Jenei Tamás petrozsényi református lelkipásztor levélben javasolta és kérte szórványdíj létrehozását és odaítélését olyan lelkipásztoroknak és nem lelkipásztoroknak, akik a végeken teljesítenek szolgálatot, és fölvállalják az apadó magyar református közösségek megtartásáért vívott küzdelmet. Ennek alapján alapították meg és osztották ki először 1993-ban a Czelder Márton- szórványdíjat Bányai Ferenc kérői lelkipásztornak és a Földes Károly-oklevelet Péter Jenő somogyomi gondnoknak. Az alapító Jenei Tamás húszéves visszatekintésében megállapította: "nagy dolog, hogy ez a díj húsz évet megélt, közben egy családdá formálódott ez a közösség. (…) Nincs isten háta mögötti hely, s ezzel a hittel szépen lehet szolgálni a szórványban is". Távolról és szomszéd falvakból, szórványból és Kolozsvárról érkezett vendégek ültek együtt a helybéliekkel a tele templomban egy hétköznap délelőttön, mert a jubileumi díjkiosztásnak helyet adó Malozsa-völgyi falu, Istvánháza érezte, ünnep ez a találkozás. A Czelder Márton-díjjal kitüntetett Ady István magyarfülpösi lelkipásztor szolgált. Ady István lelkipásztor vezetésével a Mezőség széli Magyarfülpösön egy évtizeddel ezelőtt egy olyan szórványotthont létesítettek és működtetnek ma is, ahol számtalan magyar gyermeknek teremtettek lehetőséget anyanyelven való tanuláshoz, főleg olyan falvakból, ahol már egyáltalán nincs magyar iskola (Görgényszentimre, Unoka, Septér, Komlód). A nem lelkipásztoroknak alapított Földes Károly- szórványdíjat Bodolai Gyöngyi újságírónak ítélték oda. Húsz év alatt először történik meg, hogy mind a két díjazott Maros megyei. Szórványosodó időben élünk, és az elöregedő vagy apadó falvakban már csak iskola vagy templom marad anyanyelv-kapaszkodónak. Bodolai Gyöngyi a megyei napilap újságírójaként találkozott Kövesdi Kiss Ferenccel, aki a mezőségi magyar szórványok felkeresőjeként útitársnak kérte fel, és az egykori magyar–francia szakos tanárnő "beleszerelmesedett" a sáros, pocsolyás mezőségi világba, járta/járja a kopár dombok mögé rejtőzött, még magyar közösségeket. Szórványokról szóló riportjait a kolozsvári Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozata jelentette meg az elmúlt évben, és a magyar szórványokról szóló könyv azóta – másfél év alatt – még két kiadást megért, jelezve fontosságát és szükségességét. Az istvánházi református templomban tartott díjkiosztó ünnepségre meghívták a húsz év alatt szórványmunkájukért kitüntetetteket. Így találkozott egy hétköznap délelőtti ünnepi istentisztelet keretében az istvánházi gyülekezet regáti és kolozsvári, mezőségi és székelyföldi emberekkel, akik valamit tettek és tesznek apadó, szórványosodó magyarságunk érdekében. Húsz év alatt kitüntetett 45 személy közül 11 már nem él. Az ünnepség végén Vetési László szórványügyi előadó levetítette a húsz díjkiosztáson megörökített képeket. Jó volt látni és felismerni a Mezőség apostolának titulált néhai Herman János nagysármási lelkipásztort (1994-ben díjazták), a marosvásárhelyi Kövesdi Kiss Ferencet (1996-ban kapott Földes Károly-díjat) vagy az egykori görgényszentimrei gondnokot, Szabó Jánost (2001-ben tüntették ki). A 45 kitüntetett között négy nő nevét és arcát láthattuk, köztük a legfiatalabb díjazottat, Bodolai Gyöngyi újságírót. Ennek a díjnak az átvétele alkalmából gratulálunk neki, és Isten áldását kérjük szórványszolgálata folytatására! Ötvös József Népújság (Marosvásárhely) 2015. január 30.Felmérik Erdély kincseit30 millió forint örökségvédelemre Határon túli örökségvédelmi programja keretében harmincegy millió forintos állami forrást fordít elsősorban kutatásokra, dokumentációs és értékfelmérő munkákra a magyarországi Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ. A programban az intézmény tudományos munkatársai olyan feladatokat végeznek el, amelyek eredményeire alapozva célzottan és felelősséggel lehet nagyobb beruházásokat tervezni, emellett kisebb értékmentő beavatkozásokra is sor kerül. Erdélyi szinten a munkák között szerepel magyar vonatkozású levéltári anyagok digitalizálása, Marosvásárhely műemléki topográfiájának elkészítése, 17–18. századi templomkarzatok restaurátori kutatása. A Teleki László Alapítvánnyal közös feladat az alapítvány által megkezdett munkák folytatása a halmágyi, oltszakadáti evangélikus és a borbereki, kismuzsalyi és marosszentimrei református templomoknál. Emellett elvégzik a siteri református templom, a darlaci evangélikus templom, a nyárádszentlászlói unitárius templom, a körösbányai ferences templom és a türkösi római katolikus templom bizonyos részeinek sürgősségi konzerválását. Konzerválják a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tárolt sepsibesenyői falképtöredékeket is. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. február 9.Erdélyi templomok újulhatnak megTöbb erdélyi templom restaurálási munkálatait is támogatja idén a budapesti Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ. Határon túli örökségvédelmi programja keretében a központ harmincegymillió forintos (443 ezer lej) állami forrást fordít elsősorban kutatásokra, dokumentációs és értékfelmérő munkákra. A programban az intézmény tudományos munkatársai olyan feladatokat végeznek el, amelyek eredményeire alapozva célzottan és felelősséggel lehet nagyobb beruházásokat tervezni, emellett kisebb értékmentő beavatkozásokra is sor kerül – részletezte a projektet bemutató budapesti sajtótájékoztatón Győr Attila, a központ tudományos és gyűjteményi főosztályának vezetője. Mint mondta, a program célja, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei megismerjék a határon túli magyar műemlékeket, és fel is keressék azokat. A főosztályvezető hozzátette: „a nemzetpolitikai érdekek figyelembevétele mellett tevékenységünk során arra törekszünk, hogy a kulturális örökség kapocs és összetartó erő legyen Magyarország és a szomszédos országok között. Egy olyan alap, amelyre a jövőben egyéb kapcsolatainkat is építeni tudjuk”. Sághi Attila, a Forster-központ elnöke „ezeknek a beruházásoknak a magyarországi és határon túli kapcsolatokat építő kultúrdiplomáciai hatását” emelte ki. A program feladatai közé tartozik a határon túli magyar műemléki adatbázis és veszélyeztetettségi lista elkészítése, pusztuló erdélyi kastélyok dokumentálása, művészettörténeti adatok összegyűjtése, fotódokumentáció és részfelmérések készítése, valamint restaurátori dokumentálás. Szerepel a munkák között még levéltári kutatásokban magyar vonatkozású dokumentumok digitalizálása, Marosvásárhely műemléki topográfiája, 17–18. századi templomkarzatok restaurátori kutatása Erdélyben, valamint a bécsi magyar nagykövetség épületének tudományos dokumentálása és állagmegóvása. A Teleki László Alapítvánnyal közös feladat az alapítvány által megkezdett munkák folytatása a halmágyi, oltszakadáti evangélikus templomoknál és a borbereki, kismuzsalyi és marosszentimrei református templomoknál, a Forster-központ saját szervezésű programjában pedig a siteri református templom, a darlaci evangélikus templom, a nyárádszentlászlói unitárius templom, a körösbányai ferences templom és a türkösi római katolikus templom bizonyos részeinek sürgősségi konzerválását, egyes elemeinek restaurálását végzi el. Ezenkívül sor kerül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tárolt sepsibesenyői falképtöredékek konzerválására is. Győr Attila elmondta, hogy a program jövőre is folytatódik, amennyiben ehhez az állam újra biztosít számukra megfelelő keretösszeget, ezért még idén elkezdik a következő év munkáinak előkészítését is. Ez a szabadkai zsinagóga, a szásztörpényi volt evangélikus templom, az almakeréki evangélikus templom, az erdőcsinádi református templom és a dési ferences templom épületeit érinti majd többek közt. A program szakmai vezetője Gaylhoffer Kovács Gábor művészettörténész. A Forster-központ 2013-ban alapfeladatként kezdte meg az erdélyi és felvidéki falképek dokumentációs munkáját. A 2014-ben önálló támogatással megindult határon túli örökségvédelmi programjának keretében ezt a dokumentációs feladatot folytatja idén úgy, hogy immár anyagi forrás birtokában a műemlékek megőrzésében is részt tud venni, együttműködve a környező országok szakhivatalaival, műemlékes szakemberekkel, műemlék-tulajdonosokkal és helyi civil szervezetekkel. A 31 millió forintot június végéig használhatja fel a központ. MTI Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 7.Informátorokról és célszemélyekrőlMolnár János egyháztörténész négy kötetben foglalta össze azokat az eseményeket, az ezeket mozgató államhatalmi szerveket, valamint a szolgálatukba szegődött református lelkészeket és eme dicstelen szolgálat visszautasítóit, amely történések egy tragikus korszak keresztmetszetét adják. A négy kötet kiegészíti és az áttekinthetőség kedvéért bizonyos rendszerbe foglalja a tárgyalt témát, vagyis a romániai református egyház és az egykori politikai rendőrség kapcsolatát. Ez persze elég nehéz feladatnak bizonyult a szerző számára, és csak részben sikerült a mozaiktörténetekből összeálló átvilágítást „megjegyezhetővé” tennie. El is ismeri a negyedik kötet bevezető szavaiban: „Az eredeti célt, feltárni a teljesség igényével a romániai református egyház kényszerű kapcsolatát a román politikai rendőrséggel, nem sikerült megvalósítani. (...) A korlátozott lehetőségek számbavételét követően szerettem volna legalább az elit, a hivatalos vezetők és az ún. hangadók viszonylatában tisztázni ezt a kapcsolatot, ám ez is csak részben valósulhatott meg.” Tehát elolvashatjuk a négy kötetet, bár saját tapasztalatom alapján állítom, hogy úgyszólván lehetetlen a dátumok, a helyszínek és a személyek több ágon összekapcsolódó viszonyrendszerét és olykor változó kapcsolatát a Vallásügyi Államtitkárság és a Szekuritáté vonatkozásában észben tartani. Talán nem is ez a fontos. Semmi esetre sem egy könyvismertetésben. Bevallom, szívesebben olvastam volna a könyvről másvalaki – így vagy úgy érintett – értékelését, mintsem hogy én tegyem meg, aki ráadásul nem is vagyok református. A könyv sepsiszentgyörgyi bemutatásakor arra a kérdésre, hogy mit szóltak az érintettek a könyvekben foglaltakhoz, az volt a – emlékezetem szerint H. Szabó Gyulától, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójától érkezett – válasz, hogy az érintettek meg sem jelentek a bemutatókon. Azt már megtapasztaltam jómagam is, hogy akire indokoltan vetül a besúgás gyanúja, az kussol, de semmiképpen nem áll elő, hogy bocsánatot kérjen azoktól, aki(k)nek gyávasága, megalkuvása miatt ártott. A kitűnően dokumentált, hatalmas anyag a vizsgáló „szikéjével” pontos és fontos helyén vág a heggel takart sebbe. Az informátor püspökök, esperesek, falusi lelkészek és teológusok, valamint adminisztratív és egyház körüli személyek dicstelen múltja tagadhatatlanul, pőrén áll előttünk. És egyre haragosabb felháborodásra, fejcsóválásra késztet(het)i a mindeddig Isten szolgálattevőinek tisztességében, rendíthetetlenségében hívő naivokat. Hinnénk, hogy nem volt lehetséges ellenállni a szekusok hol hízelgő, hol előrejutást, külföldi utat, sőt júdáspénzt is ígérő és adó szirénhangjának. De íme – vegyesen az előbbi kategóriával – sorra jönnek azok, akiket célszemélyként jelöl meg a Szekuritáté, akik számára nyomozati dossziét nyitnak. Az 57 esettanulmányból emeljük ki – pusztán olvasóink érdeklődésének felkeltése érdekében – néhány pozitív, illetve néhány negatív személy nevét, valamint az álcázásra használt fedőnevet (fn). Olyan is van, aki idejében megbánta a kötelezvény aláírását – amellyel informátornak „szegődött” –, vagy éppen ellenállt, majd zsarolás nyomán vállalta, hogy együttműködik a kommunista titkosszolgálattal. Számomra ez utóbbi esetre példa az általam a tiszta jellem példaképeként ismert László Dezső kolozsvári lelkészé, akit Gábor, Szabó Béla és Kovács Gyula fedőnéven említenek a Szekuritáté dossziéi. A lelki gondozást, hitéletet biztosító egyházak nyílt megszüntetése még a kommunizmusban sem volt lehetséges, ám felsőbb utasításra már a teológián a leendő lelkészeket, valamint a legfontosabb egyházi vezetőket be kellett szervezni. Lehetőleg mindenkit, akinek köze van (lesz) a hívőkhöz. Különösen fontosnak számított a Szekuritáté számára a külföldi egyházakkal tartott folyamatos kapcsolat és ezek képviselőinek Romániában tett látogatása vagy a romániai egyházi emberek külföldi tanulmányai, utazása különböző tanácskozásokra, konferenciákra. Az informátorok „kémfeladatot” kaptak: egyrészt a nyugati emigráció ún. soviniszta-irredenta eszméket propagáló egyházi és világi személyeinek megismerését, befolyásolását, másrészt a romániai nemzetiségi kérdés „példásan pozitív” állapotát kellett felszólalásaikkal bizonygatniuk. Terjedelmi okokból csak néhány fontos és befolyásos név az informátorok kategóriájából: Péntek Árpád (fedőnév: Kovács György, Nagy Géza, Kiss István), Bányai Ferenc (Strugaru, Farkas, Petrescu), Bárdi Imre (András fn), Csutak Csaba Vilmos (Balogh Márton, Péter András), Kováts Gyula (Imre Ioan); a felsoroltak pénzjutalomban is részesültek. Továbbá Gálfy Zoltán (Bibliotecarul), Molnár Zoltán (Cântăreţul), Zágoni Albu Zoltán (Albert, István, Ştefan, Zamfir), Nagy Gyula püspök (Körösi, Csoma), Pásztori Tibor (Zsolt), Papp László püspök (Păun, Nagy Iosif) kiemelt nevek a jelentősebbek közül. Természetesen akadtak, akiket sem zsarolással, sem más módon nem lehetett megfélemlíteni, illetve ígéretekkel, pénzzel, külföldi úttal, szakmai előnyökkel sem lehetett rábírni a szekuval való együttműködésre. Néhány nevet emeljünk ki a szintén nem kevés „ellenszegülőből” (ők is fedőnevet kaptak): Tőkés László püspök (Absolventul, Vasile), Csiha Kálmán püspök (Betanistul, Predicatorul, Carol). (Érdekes és máshol elő nem forduló módon a szerző az olvasóra bízza Cs. K. „besorolását”.) Csernák Béla (Boné, Varga), Dohi Árpád (Bihorul), Dobri János (Dunca Ioan), Kató Béla (Kádár), Pap Géza (Pascu, Paul), Juhász István (Popescu, Dénes János, Iulian), Tőkés István (Vicarul, Profesorul), Sipos Gábor (Gaby, Arhivarul), Adorjáni Kálmán (Protestatarul). A fenti néhány példa is igazolja azt a tényt, hogy volt lehetőség a választásra. Azok választását, akik bármilyen okból a Szekuritátéval való együttműködést választották, Molnár János a kommunista rendszer kikényszerítő emberi drámájának, a lelkiismeret tudatos elaltatásának tekinti. Tudta a tartótiszt, tudta a kötelezvényt aláíró pap is, hogy nem adta, nem adhatta fel istenhitét, vallásos meggyőződését, sőt ezekből az egyéni drámákból kiviláglik az Örök Megbocsátóhoz való kétségbeesett kapaszkodás a megingásért, a gyengeségért. A történet szereplőinek többsége már nem él. Aki fiatalabb volt és számot adhat múltjáról, hallgat. Aki vállalta a meghurcolást, többük a börtönt is, elmondják életük megpróbáltató éveit. Ők többnyire – krisztusi szellemben – megbocsátanak az őket eláruló paptársaiknak, talán a szekusoknak is. De megmarad lelkük mélyén a csalódás keserűsége, amit nem enyhít a múló idő sem. Puskás Attila Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I–IV. kötet, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014 Molnár János: Szigorúan ellenőrzött evangélium, I–II. kötet, Partium Könyvkiadó, Nagyvárad, 2009. Krónika (Kolozsvár) 2016. május 27.Titkosszolgálati kollaboránsok a KREK kötelékében!Most, hogy jön a püspökválasztás, és emellett idén még két másik voksolás is lesz, ismét előhozta az egyházon belüli szekus kollaboránsok leleplezésének ügyét Tőkés László. Maga sem tagadja, hogy ez az apropó. Szerinte most is aktívak az egyházban a volt kollaboránsok. Neveket is mondott. A nem tisztázott múltúak között van Csűry István is, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspöke – állítja Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1989 utáni első püspöke. Tőkés sajtótájékoztatót tartott az egyházi titkosszolgálati átvilágítások tárgyában. Hogy miért most, mintegy 27 évvel az 1989-es fordulat után? Erre is magyarázatot adott. Egyrészt azért állt elő most ismét a témával, mert jön – idén lesz – a püspökválasztás, másrészt nemsokára önkormányzati voksolás, ősszel meg parlamenti választás. És ezek kapcsán az egyház, valamint az azzal több helyütt összefonódott RMDSZ megtisztulását is sürgeti. Másrészt – mint a témában a tájékoztatón kiadott nyilatkozatában említi – „ a vonatkozó törvényi feltételek hiánya, illetve a törvényes szabályozások megkésettsége miatt Romániában csak mintegy tíz esztendővel a kommunista diktatúra bukása után kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt feltárása. Az állandóan változó politikai viszonyok és törvényi szabályozások ezután sem kedveztek a titkosszolgálati átvilágításnak. Kezdetben a Romániai Református Egyház Zsinata is felemásan viszonyult ehhez a kérdéshez. Jókora késéssel ugyan, de az új évezred első évtizedének közepén végre mind a két református egyházkerületünkben érdemben beindulhatott a lelkipásztorok és a nem lelkészi személyek múltjának átvilágítása.” És, hogy kik végezték az átvilágítást? Tőkésék. Pontosabban „vezető testületeink kutatóbizottságot neveztek ki a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) irattárában fellehető dossziék felkutatására, és az egyházkerületi Átvilágító Bizottságot (ÁB) bízták meg a vezető lelkészi és nem lelkészi személyek titkosszolgálati kapcsolatainak elbírálásával.” Nehezen megy Egyes eseteket már régebben nyilvánosságra hozott, mások új infónak számítanak. Az átvilágításokat 2014-2014-ben végezték. Mint Tőkés tudatta, „már az ÁB intézményes munkájának a megkezdése előtt fény derült egyes lelkipásztorok ügynöki múltjára. Némely hírhedt esetek rávilágítottak egyházi életünk 1989 után is fennálló súlyos fertőzöttségére. Ennek ellenére a múlttal való szembenézés és a feltáró munka nagy nehézségekkel haladt előre, olyannyira, hogy még a legutóbbi egyházi választások (2010) alkalmával is rovott múltú lelkészek kerülhettek magas tisztségbe. Az ÁB saját kimutatása szerint 2010–2014 között 59 esetet vizsgált meg, 45 lelkipásztort és 14 nem lelkészi személyt világított át. Az utóbbi másfél-két évben azonban munkája lelassult, illetve szinte teljesen leállt. A törvényi korlátozások visszatartó hatása mellett az egyházi lendület alábbhagyása sem kedvezett a folytatásnak. Amint ez várható volt, az esetek legtöbbjében lelkipásztoraink nem működtek együtt a Securitatéval, nem voltak informátorok, sőt állhatatosan ellenálltak a beszervezésnek, van, aki már csak életkora miatt sem lehetett kollaboráns. Megint mások, noha beszervezték őket, utóbb kiugrottak a sorból, és kizárták őket az információs hálózatból. Őket felmentésben részesítette az ÁB.” A nevek Ilyen „felmentett” múltú a lelkipásztorok közül Sipos István, Csernák Béla, Szekeres Sándor, Varga Károly, Hermán M. János, Pakulár István, Dénes József és Higyed István Levente. Tőkés szerint „néhányan azonban súlyos elmarasztalásban részesültek, mivel nyilvánvalóan együttműködtek a diktatúra politikai rendőrségével, vagy éppen fizetett ügynökei voltak annak”. A listája szerint együttműködött a román titkosszolgálattal és informátor volt Veres Kovács Attila (Katona fedőnéven), Csomai Árpád (Ákos fedőnéven), Nagy Sándor (Moldovan Ilie fedőnéven), a néhai Seres Géza (Cornel Ioan fedőnéven), Mikló Ferenc (Fery, illetve Finisan Ioan fedőnéven), valamint Sipos Miklós (Ursu fedőnéven). Sőt: Tőkés László szerint a jelenlegi királyhágómelléki püspök, Csűry István bár kapott egy úgynevezett igazolást arról, hogy nem volt informátor, még nem tisztázott múltú. „Hogy nem találják az aktáit, az nem jelenti azt, hogy nem volt beszervezve. Én a saját sógorom példájából is nagyon jól tudom, hogy a szolgálatok egyenesen fedezik egyesek múltját” – mondta Tőkés. Nyilatkozatában pedig hozzátette: az átvilágítások után „megállapítható azonban, hogy a legsúlyosabb esetek szinte következmények nélkül maradtak. Az egyházi főhatóság nem indított fegyelmit a vétkesek ellen, intésben sem részeltette őket, sőt némelyikük egyházi újraválasztása útjába sem gördített akadályt. Külön figyelmet érdemel az ÁB-határozatok azon igazgatótanácsi záradéka, melynek értelmében a testület elrendeli az átvilágítási Határozat érvénytelenítését és az ügy újratárgyalását, amennyiben újabb adatok, bizonyítékok kerülnek elő. Ismereteink szerint ugyanis még nagy mennyiségű ismeretlen iratanyag lapul a különböző irattárakban, melyek teljesen új megvilágításba helyezhetnék egyes személyek múltját. Ugyanez érvényes azokra a személyekre, akikről a CNSAS gyakorlatilag felmentő igazolást (Adeverinţă) bocsátott ki, mivel úgymond nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből az a következtetés volna levonható, hogy a Securitate munkatársai vagy kollaboránsai lettek volna. Könnyű belátni, sőt példák is vannak reá, hogy az illetékes hatóságok szántszándékkal is visszatarthatnak egyes terhelő iratokat, sőt egész személyi dossziékat éppen azok védelmében vagy zsarolása végett, akik a legkészségesebb ügynökeik voltak.” Csűry István egyébként ismét indulni akar a püspökségért. Ugyanakkor Tőkés kiadott egy másik listát is. Ezen a KREK Átvilágító Bizottsága által át nem világított, időközben az KRE-ből eltávozott, a CNSAS nyilvántartásában, valamint Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium c. dokumentumgyűjtemény adattárában szereplő lelkészek vannak, akik együttműködtek a Securitatéval. Ők azok: Kovács Imre (Avram fedőnéven), aki Magyarországra távozott; Fazakas László (Kiss János), aki szintén Magyarországra távozott; Fazakas Sándor (Herman), aki szintén külföldön van; Báthori Gyula (Kovács Ferenc), aki már meghalt; Borsi Zsigmond (Sandu), nyugdíjas; Zsigmond József (Erdei Sándor), nyugdíjas; Jakab László ( Berecky), külföldön él; Halász Sándor (Aron), külföldön van; Balogh Béla (Bodea Ioan), ismeretlen helyen van; Bányai Ferenc (Farkas/Petrescu), lemondott,, nyugdíjas; Dudás Ferenc (Jókai Sándor), külföldön van; Molnár János (Muresan Dinu), Kolozsváron él. Mi lehet most? Tőkés úgy fogalmaz: „közbeszéd tárgyát képezi, és tapasztalatból is tudjuk, hogy a Securitate nem szűnt meg, hanem csak átalakult. Mértékadó vélemények szerint 1989-ben a hatalmat a volt politikai rendőrség egyik szárnya kaparintotta meg. A Securitate és utódszervezetei továbbra is nagy befolyással rendelkeznek, és az élet minden területét behálózzák társadalmunkban. Okkal feltételezhető, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is megtalálta régi és új kollaboránsait. Egyházi és nemzeti létérdekünk tehát, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, Anyaszentegyházunk megtisztulását elősegítsük, és az idegen titkosszolgálat rontásával szemben az ifjú, a jövendő nemzedéket is felvértezzük. A Reformáció félévezredes jubileuma közeledtén világosan kell látnunk, hogy ez is nélkülözhetetlen előfeltételét képezi Egyházunk megújulásának. A közelgő egyházi választások ugyanerre a következtetésre vezetnek.”. Szeghalmi Örs erdon.ro 2016. szeptember 10.„A hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – Pacha Ágoston püspök és társai Bukaresti pereSegélykiáltás „Nagy vatikáni kémpernek” nevezte el a kommunista propaganda azt a koholt vádakon alapuló eljárást, amelyet hatvanöt évvel ezelőtt kezdett tárgyalni a Bukaresti katonai törvényszék. A romániai katolikus főpapok és társaik ellen hozott ítéleteket 1997-ig nem érvénytelenítették, sőt a hivatalos propaganda továbbra is bűnösségüket hirdette. Ha ezt felolvassuk, főtisztelendőségedet azonnal letartóztatják – fordult a nyolcvanesztendős Pacha Ágoston Temesvári püspökhöz 1950. június 4-én, Szentháromság vasárnapján az egyik kanonok közvetlenül a szertartás előtt a sekrestyében. A püspök talán érezte, hogy utoljára mond ünnepi misét a székesegyházban. – Nem baj – felelte. – Akkor is föl kell olvasni. Vállalom minden sorát. A Vatikán által jóváhagyott szöveg a romániai katolikus egyházat ért atrocitások ellen tiltakozott; az evangélium után három nyelven – magyarul, németül és románul – ismertették a hívekkel. A római katolikus püspökök között ő volt a rangidős, s tegyük hozzá, az egyedüli, akit még megtűrt a román állam hivatalában. Márton Áront 1949 júniusában a Securitate csellel fogságba ejtette, majd két évvel később életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. A Bukaresti érsek, Alexandru Cisar állami nyomásra lemondott, Scheffler János szatmár–Nagyváradi püspököt pedig másfél héttel korábban a körösbányai ferences kolostorba internálták. (A közelmúltban boldoggá avatott Scheffler püspök 1952-ben a hírhedt jilavai börtön föld alatti – megsemmisítő – részlegében halt mártírhalált.) Feszült csönd keletkezett, a hívek megdöbbentek a nyilatkozat kendőzetlen őszinteségétől: „Öreg püspök atyátok lelkiismereti kötelességének tartja, hogy katolikus anyaszentegyházunk súlyos óráiban hozzátok szóljon. Noha az állam már nem ismer el tényleges püspöknek, mégis meg kell ezt tennem több püspöktársam nevében is, akik valamennyien már nincsenek személyes szabadságuk birtokában: hadd lássátok tisztán egyházunk helyzetét, melyért nem minket terhel a felelősség.” Aznap este a Vatikáni Rádió is nyilvánosságra hozta a segélykiáltásnak beillő szöveget. A romániai – a protestánsokat, a görögkatolikusokat, kisebb részben a pravoszlávokat is érintő – egyházüldözés Mihály király 1947. december 30-i lemondatása, a népköztársaság kikiáltása után, a kiteljesedő bolsevik hatalomátvétel hatására fokozatosan erősödött, olyannyira, hogy idővel a vallásgyakorlás alapjait fenyegette. 1948 nyarán államosították a felekezeti iskolákat, majd Bukarest felmondta a Vatikánnal kötött, az egyház autonómiáját garantáló 1927-es konkordátumot. A Gyulafehérvárit és a Bukarestit nem számítva az összes katolikus püspökséget felszámolták, egy kivételével pedig bezárták a papnevelő intézeteket. Az államilag megszüntetett egyházmegyék püspökeit lemondásra szólították fel, ám ennek a főpapok vonakodtak eleget tenni. Elkobozták a vallásoktatást szolgáló épületeket, a kántor- és tanítói lakásokat, elvették az 1921-es romániai földreform által meghagyott, az önfenntartást biztosító birtokokat, sőt 1950-ben az egyházi anyakönyvi nyilvántartások beszolgáltatását is elrendelték. A kultuszminisztérium közben megíratta az egyházakkal a működési szabályzatukat – akkori szóhasználattal statútumukat –, amelyet meghátráló jellege miatt a reformátusok és az unitáriusok esetében rögtön el is fogadtak. (A protestáns felekezeteket együttműködési készségüket látva a katolikushoz képest valamelyest kevésbé üldözték. A megígért kivételezések azonban elmAradtak: történelmi hírű kollégiumaikat elvették, sőt 1952-ben 12 református lelkészt és egy teológiai professzort bírósági ítélet nélkül kényszermunkára hurcoltak a Duna–Fekete-tenger-csatornához.) A katolikusok benyújtott működési szabályzatát az állam három pont kivételével visszautasította, és a későbbi tárgyalások sem vezettek eredményre. Az egyre nehezebb körülmények között a püspökök tisztában voltak helyzetükkel, készültek a letartóztatásra. Hogy a hatalom senkit ne ültethessen a helyükre, 1948-tól kezdve – legtöbbször a területenkívüliséget élvező és ezért biztonságosnak tartott Bukaresti nunciatúra kápolnájában – új, titkos püspököket szenteltek fel. Emellett az egyházmegyét távollétükben irányító, szintén titkos ordináriusokat neveztek ki, akik utóbb a gyónási titkok terhe mellett fedték fel kilétüket a plébánosok előtt, s adtak nekik utasításokat. (Az ordináriusok nagy részét a konspiráció ellenére előbb-utóbb letartóztatták, feltehetően papi ügynökök jelentése alapján.) Másfél hónappal a Temesvári nyilatkozat felolvasását követően O’Hara vatikáni nunciust kiutasították Romániából, az utolsó szabadlábon lévő püspököt, Pacha Ágostont pedig július 19-én letartóztatták, előbb Temesváron, majd Bukarestben őrizték, ám bíróság elé – a nagy vatikáni kémpernek titulált monstre eljárás elsőrendű vádlottjaként – csupán 1951-ben állították. Ekkor már sorozatban zajlottak az autodaféra emlékeztető tárgyalások a főpapok ellen. A szomszédos Magyarországon a nyár elején kezdődött Grősz József kalocsai érsek „ügyében” a koholt per, július–augusztusban pedig Bukarestben rendezték meg Márton Áron és „összeesküvő társai” – köztük a kommunista Kurkó Gyárfásnak, a Magyar Népi Szövetség volt elnökének – bírósági tárgyalását. Alig hangzott el a Gyulafehérvári püspök ellen hozott ítélet, a Bukaresti katonai törvényszék máris belevágott a „nagy vatikáni kémperbe”. A vádlottak padján kilenc, többnyire egyházi személy ült – köztük az elsőrendű terhelt, Pacha Ágoston. A vádakban – némi malíciával azt is mondhatnánk, fantáziátlanul – szinte a korabeli egyházellenes kirakatperek összes kliséjét felvonultatták. A Romániai Magyar Szó korabeli beszámolója szerint a bíróság előtt „a papi palásttal álcázott összeesküvők és hazaárulók maguk tesznek tanúvallomást arról, hogy a Vatikán, az amerikai imperializmusnak ez a kémügynöksége legfőbb feladatának nem az egyház és nem a hívek szolgálatát jelölte meg, hanem a kémtevékenységet”. A nyilvánosság számára be kellett bizonyítani azt is, hogy a reakciós papok – akiknek „a hazaárulás volt a kenyerük és a dollár az istenük” – erkölcsileg züllött, korrupt emberek voltak, akiket tetteik méltatlanná tettek főpapi feladataikra is. Például „Pacha dollárért tartott miséket, és saját bevallása szerint akkor kapta meg püspöki kinevezését, amikor 1923-ban a vatikáni kémközpont szolgálatába lépett. A püspöki süveg a kémkedés díja volt.” Az emberélet kioltásának szándéka sem állt messze tőlük, hiszen, mint a Szabad Nép megjegyzi, „céljuk a rendszer megdöntése mellett a Román Népköztársaság vezetőinek és a Román Munkáspárt aktivistáinak meggyilkolása volt”. A nácikkal való cimborálás vádját (a sváb Pacha „tisztelgő látogatást tett Hitlernél”) különös tény támasztotta alá: Pacha Ágoston ugyanis 1934 februárjában valóban járt a német kancellárnál. Merényi-Metzger Gábor történész szerint azért, hogy szóvá tegye: nemzetiszocialista ágensek a hatalomátvétel óta egyre hangosabban uszítják a Bánságban élő svábokat az egyház ellen. Mint a tárgyaláson tett vallomásából kitűnik, és ez egészen más fénytörésben mutatja a Hitlerrel való beszélgetést, a látogatáshoz engedélyt kért a berlini nunciustól, és egyeztette vele mondandóját is. Egy hét elég volt az eljárás befejezéséhez; az ügy konstruálóinak cinizmusát jól mutatják a szeptember 17-én kihirdetett bírósági döntések. A 81 esztendős Pacha Ágoston 18 évi nehéz börtönt kapott, az utódjává és helyettesévé tett Boros Béla titkos püspököt életfogytiglani kényszermunkára, Schubert József titkos Bukaresti segédpüspököt életfogytiglani nehéz börtönre, Gatti Kelemen olasz állampolgárságú ferences szerzetest 15 évi nehéz börtönre, Waltner József püspöki irodaigazgatót 15 évi, Héber János püspöki titkárt pedig 12 évi kényszermunkára ítélték. Az eljárás célja – túl a megfélemlítésen, a lefogottak és általában a Vatikán és a főpapok lejáratásán, a katolikus hierarchia megsemmisítésén – a Rómatól elszakított és ezért a kommunista államnak teljesen alárendelődő „nemzeti katolikus egyház” létrehozása volt. Hasonló törekvések a többi szocialista országban – köztük Magyarországon – is megfigyelhetők; az ambiciózus és merész elképzelés megvalósítása azonban csupán egyetlen helyen, a Kínai Népköztársaságban járt sikerrel. Első lépésként a minden szándék ellenére is meglehetősen sovány békepapi mozgalmat hozták létre félig-meddig erőszakkal Marosvásárhelyen – a megalakult Katolikus Akcióbizottság tagjait a pápa válaszul azonnal kiközösítette. Az Erdélyben egyetlen, államilag is elismert Gyulafehérvári püspökség irányítására pedig Márton Áron távollétében, kommunista sugallatra, Adorján Károly kanonok, káptalani helynök puccsszerűen és persze törvénytelenül életre hívta az Egyházmegyei Tanács időközi bizottságát, és a tanács nevében megkezdte az együttműködésre hajlandó papok kulcspozícióba helyezését. (Az egyházmegye vezetésében korábban szerepet játszó tanácsot Márton Áron közvetlenül a lefogása előtt feloszlatta, nehogy a katolikusok megosztására használja az állam.) A kinevezéseket kezdettől fogva nehezítették a letartóztatásuk miatt sorban egymást váltó titkos ordináriusok, akik folyamatosan nyilvánították érvénytelenné a rendelkezéseket. Kapóra jött viszont az államnak, hogy az egyik letartóztatott ordinárius megtört, és – egyébként szintén az egyházi törvényekkel szembemenve – átruházta korábbi hatalmát Adorjánra. (Utóbb a kiszabaduló Márton Áron tett rendet, feloszlatva az Egyházmegyei Tanácsot, érvénytelenítve a kinevezéseket.) A rendszer végül kudarcot vallott a Rómatól független katolikus felekezet létrehozásával, annak ellenére, hogy a vallásüldözés jóval keményebb volt, mint a szomszédos Magyarországon. A testi-lelki kínzások nemcsak az eljárás időszakát jellemezték, de olykor a börtönben is folytatódtak a legszigorúbb módon. A nagy vatikáni kémper ügyében lefogott, ám végül az eljárásba be nem vont és ítélet nélkül őrzött görögkatolikus apácától, Maria Ionela Cotoitól orvosi utasításra (!) hetekre megvonták az ételt és az italt, azt vizsgálva, hogy segít-e rajta Isten. (A Krisztus sebeit hordozó nővér valóságos csodaként túlélte a megpróbáltatást, 1954-ben szabadon engedték, majd az ötvenes évek végén újabb hat év fogság várt rá.) A börtönben halt meg a titkos ordináriusok közül Bogdánffy Szilárd és Boga Alajos. Boros Fortunát ferences rendfőnököt két héttel a nagy vatikáni kémper kezdete előtt vitték el kényszermunkára a Duna-csatornához. Amikor kezeletlen cukorbetegsége elhatalmasodott rajta, és tüdőgyulladást is kapott, mint munkára alkalmatlant egy vaslapáttal agyonverték. Pacha Ágoston gyomorrákja a több pappal, köztük Márton Áronnal közös börtöncellában alakult ki. Vizsgálni és kezelni nem engedték, a főpap éjszakánként összeszorított foggal zokogott a fájdalomtól. 1954 tavaszán a hatóságok megígérték a nagybeteg embernek, hogy visszamehet Temesvárra, ha az állam iránt lojálisan viselkedik. Pacha beleegyezett, ám az együttműködésre már nem jutott idő. A püspök nem tudta ellátni feladatát, fél év múlva, 1954. november 4-én a Temesvári kórházban meghalt. Mint William Totok román történész megállapítja, a Pacha Ágostonnal folytatott tárgyalások szolgáltak mintául később a szabaduló Márton Áron esetében, aki viszont kitért a kompromisszum elől. Furcsa, ám korunkat jól jellemző tény, hogy a nagy vatikáni kémper elítéltjeit csupán 1997-ben rehabilitálta a román állam. Totok arra is figyelmeztet, hogy az igazságtétel szinte a nyilvánosság teljes kizárásával történt. Sőt, a propaganda tovább folyt a korábbi elítéltek ellen, igaz, jóval körmönfontabban. Nagy publicitást kapott például a kémelhárítás volt főnöke, Neagu Cosma, aki minden ellenvetés nélkül hangoztathatta nem sokkal az ezredforduló előtt megjelent könyveiben, hogy a per jogos volt, igazságos ítélet született. Pethő Tibor Magyar Nemzet 2017. december 6.500 éves a reformáció„Egymás terhét hordozzátok!” Amikor 1934-ben világgá kiáltotta fájdalmát a szétszórt mezőségi települések sorvadó, a többségbe beolvadó szórványmagyarságáról, Földes Károly mezőújlaki lévita tanító nem tudta, hogy mennyire érzékeny, nyolcvan év távlatából is egyre időszerűbb és fájdalmasabb témával „lármázza fel” az erdélyi köztudatot. Manapság ugyanis már nemcsak a mezőségi, peremvidéki települések elszórványosodásának vagyunk tanúi, a folyamat egész tájegységeket, életerősnek hitt faluközösségeket, korábban népes nagyvárosi gyülekezeteket is egyre nagyobb mértékben érint. Földes Károly 16 oldalas írásában, amelyet Nagyenyeden adtak ki Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból címen, egy összeomlott mezőségi gyülekezetben végzett tizenhárom évnyi emberpróbáló küzdelméről számolt be. A Kolozsváron tanítói, Budapesten magyar- és történelemtanári oklevelet szerzett fiatalemberben a szibériai fogságban töltött hét nehéz év alatt érik meg az elhatározás, hogy Erdélyben legyen lévita tanító, akinek életcélja „pusztulásra ítélt lelkek megmentése”, „összedőlt templomok felépítése”, „elnémult harangok megszólaltatása”. A megdöbbentő valóság, az elhagyott, nyomorúságos paplak, az úttalan utak, amelyeken a fogságban megfagyott lábával nyolc szórványgyülekezetét kellett megközelítenie, és a fájó közöny sem tudta eltántorítani céljától. Az előadásaiból, valamint füzetének újrakiadásából származó pénzből Újlakon, Septéren és Nagycégen templomot építtetett, az újlaki templomba bútort faragott, a konfirmáló fiatalokat otthonában gyűjtötte össze, hogy nemcsak a kátéra, írni, olvasni magyarul, történelemre, irodalomra is tanítsa őket. Elkeseredésében megfogalmazott írása nemcsak panasz, a tennivalók felsorolása is: a szórványgondozás az egész közösség terhe kellene legyen, és lelkes, önfeláldozó emberekkel meg kellene alakítani a szórvány missziót. Jajkiáltásával és tanácsaival teológushallgatókat nyert meg, akik lelkesen kapcsolódtak be a szórványgyülekezeti munkába. Őrhelyét a nélkülözések ellenére sem jószántából adta fel, Dél-Erdélyhez sorolt falvaiból a hatalom csendőrei kergették el. Bár a mozgalom hamar kifulladt, hatása tovább munkált azokban a teológusokban, akik a szórványmisszióban szerzett tapasztalatok birtokában élethivatásuknak tekintették a szórványközösségek szolgálatát. Hit és nemzetiségi öntudat Lázas gyűjtőmunka indult a Mezőségen, és az adatokat felhasználva a szórványmunkára kész Nagy Ödön (1914–1995) átfogó tanulmányt írt a szórványkérdésről, ami a Hitel 1938-as különlenyomatában jelent meg. A szórványosodás foka és mértéke szerint a 81 közösség közül 21-et talált életképesnek, a többit a beolvadás útját járó és a teljes beolvadás állapotába került csoportként írta le. Nem a lélekszám, hanem a hit és a nemzetiségi öntudat képes megtartani egy közösséget, de „nem lehet nemzetiségi öntudata olyan népnek, amely nem alkot szervezett közösséget, és nem rendelkezik azokkal a feltételekkel, amelyek a nemzeti műveltség fenntartásához szükségesek” – összegzett tanulmányában. A marosszéki gazdatiszt és bécsi származású nevelőnő házasságából született Nagy Ödön a mezőpaniti gyermekkor után a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult. Érettségi után gyalog járta be Erdélyt, majd magyar irodalom, latin és szociográfia szakon kezdte el tanulmányait a kolozsvári egyetemen. Az Erdélyi Fiatalok csoportosulásának hatására mélyült el érdeklődése a népélet iránt, aminek eredményét későbbi néprajzi tanulmányai tükrözték. Vallásos meggyőződése a Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) összejövetelein erősödött meg, ennek hatására iratkozott át a református teológiára. Szórványtitkárként irányította a főiskolás fiatalok szociális munkát végző mozgalmát, szervezte a teológushallgatók szórványmisszióját, s közben rendszeresen közölte írásait. Fiatal lelkészként, bár látta a szórványmozgalom lanyhulását, népes parókiák helyett a mezőségi szórványgyülekezetek vonzották. A lelkészi szolgálat mellett magyar iskolát szervezett, könyvtárat alapított, néprajzi múzeumot rendezett be, korszerű gazdasági ismereteket terjesztett, és mély hittel, lelkesedéssel szolgálta a mezőségi magyarságot, próbálta késleltetni a beolvadást. Szórványlelkészi munkáját a kissármási gyülekezetben kezdte, majd Nagyölyvesen, Mezőújlakon, Mezőkölbölkúton, Mezőméhesen, Hariban, Istvánházán, Mezőfelében, később Szolokmán és Havadon hirdette az igét. Nyugdíjba vonulása után árván maradt egykori kissármási gyülekezetében és a Felső-Tóvidék falvaiban vállalt szórványmissziót nyugalmazott paptársaival – Várbeli Istvánnal és Nagy Gyula, valamint Török Ernő nyugalmazott esperesekkel. „Újra kellett mindent éleszteni” Nagy Ödön mellett a Földes Károly szervezésében zajló nyári mezőségi missziók olyan legendás lelkészeket formáltak, mint Szegedi László magyarigeni, Bányai Ferenc kérői, Dávid Ödön plojesti lelkipásztor. Köztük volt Hermán János (1919-1999) nagysármási református lelkész is, aki édesapja halála után anyai nagyapjánál, a Tusonban szolgáló lévita papnál és tanítónál nevelkedett. Nagyenyeden érettségizett kitűnő eredménnyel, 1938-tól a Kolozsvári Protestáns Teológián és a Bolyai Tudományegyetemen tanult. A szórványmisszió diákkorában őt is megérintette, és Nagysármás lelkészeként a Mezőség kellős közepén hirdette élete végéig az igét, próbálta „az őrködés hitét, a másság értelmét fenntartani”. „Jaj, jaj, nagy dolog volt ez az egész mezőségi munka – sóhajtott fel egy interjúban. – Mert valahogy ez olyan volt, mint mikor egy vadonban ott valahol elhagyva újra kellett mindent éleszteni…” Sárban, térdig érő hóban is gyalogolt akár negyedszáz kilométert is, ha hívták gazdátlan gyülekezetekbe: Báldra, Nagycégre, Mezőszentmihályra, Mezőszentmiklósra, Ürmösre, Mezőszentmártonba, Királyfalvára, Keszübe, Oláhfenesre, Szentpéterre, Mezőzáhra, Pusztakamarásra. Járta a „háztól házig, lélektől lélekig vezető” gyalogutakat, hogy eskessen, temessen, kereszteljen. Az ő idejében megrongálódott templomokat, egyházi épületeket javítottak, írni tanította az írástudatlanokat, magyar szóra az anyanyelvüket elfelejtő gyermekeket és felnőtteket. Megszűnt óvodai, iskolai tagozatokat szervezett újra, nyomorgó hívei számára segélyakciókat szervezett – olvasható a három papi önéletrajzot magába foglaló Palástban (Mentor Kiadó, 2001) című kötetben. A diktatúra legkeményebb éveiben is kimondta a nagy bajt, hosszan, szinte órákon át tudta mesélni a Mezőség történetét, a török-tatár dúlásokat, Basta és Mihály vajda kegyetlenségeit, a kuruc-labanc mozgalmak következményeit, amelyek a mezőségi magyarság apadásához vezettek. A szórványosodás jegyzőkönyve Megszállottan járta, kutatta a Mezőséget, segített a rászorulókon, gyűjtötte az adatokat Kövesdi Kiss Ferenc (1913–2004) néptanító, magyartanár, író, költő, akit kilencvenes éveiben a Kárpát-medence legidősebb aktív presbitereként ismertünk. A 11 gyermekes mezőkövesdi családból származó fiú kiváló szellemi képességei miatt került a nagyenyedi kollégiumba. Hosszú pályája során az 1940-es években indult el a Mezőségre, amelynek minden gondját-baját szívében és gondolataiban hordozta. Óriási feladatot vállalt azzal, hogy a mezőségi falvak magyar közösségeinek szórványosodása, nyelvünk kifakulása, múltunk fokozatos elvesztése láttán 147 mezőségi település adatait jegyezte fel. Ezeken a településeken legalább háromszor megfordult, s így gyűlt össze a 700 oldalas, saját kezűleg bekötött monográfia több száz fényképpel és rendkívül gazdag adattárral, ami hosszú évekig kiadásra várt, a nyárádmenti kórusmozgalmat feltérképező dokumentumanyaggal együtt. A sorvadás, szórványosodás, a beolvadás jegyzőkönyvét készítette el, amelynek 117 oldalas kivonata Még szólnak a harangok címmel jelent meg mezőségi barangolásainak hűséges társa, dr. Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész támogatásával. A teljes kötet kiadását eredeti formában, amelyhez szívósan ragaszkodott, a Kráter Műhely Egyesület gondozásában már nem érhette meg, pedig ez volt élete nagy vágya. A Riadóra szól a harang – A mezőségi településeink helyzetképe (1891–1991) annak az embernek a keserűségét tükrözi, aki a Mezőséggel szinte eggyé válva, fél évszázadon át követte e tájegység magyar lakosságának fogyását az Erdély központi részét jelentő területen, ahol Kiss Ferenc véleménye szerint népünk szíve dobog. A mű végső kicsengése, hogy az üresen maradó templomtorony, harangláb felkiáltójelek a fokozatosan apadó, majd bezáró iskolák ellenére; nem sóhajtások idejét éljük. Ha valamit akarunk, csak lépni kellene, amíg még nem késő, és jól megjegyezni, hogy „akié a gyermek, azé a jövendő”. A fuldoklónak pedig a nagyobb, az erősebb kell kezet nyújtson, ahogy a göci templom esetében történt, amely néhai Szabó István kertjében nyomasztó gazdagságként várta a feltámadást. Ami csodák csodájára az isteni gondviselés és Kiss Ferenc lelkes erőfeszítései révén megvalósult. A mezőpanitiak nyújtottak segítő kezet, a somosdiak és néhai Lapohos András ördöngösfüzesi nyugalmazott tanár járult hozzá, hogy megmentsék a pusztulástól, azt példázva, hogy mekkorára nőhet meg bennünk az erő, ha minden nagyobb gyülekezet felkarol egy szórványt. A 25 éves Diaszpóra Alapítvány 1991. november 14-én a mezőújlaki templomban jött létre Szegedi László frissen kinevezett kőhalmi lelkész javaslatára Földes Károly emlékének ápolására és a mai szórványszolgák munkájának segítésére a Diaszpóra Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő egyetlen országos kitekintésű erdélyi szórványgondozó intézmény, amely az idén ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Vezetői református lelkészek: Vetési László elnök, szórványmissziói szakelőadó és a nyugalomba vonult Jenei Tamás alelnök, belmiszsziói előadó. Az elmúlt negyedszázad alatt az erdélyi reformátusság szinte minden töredékgyülekezetében megfordultak, felmérték a gondokat a Mezőségen, a Bánságban, a Regátban, Erdély nagyobb városainak lakótelepein, lelkes teológusok segítségével. Száznál több szakmai tanácskozáson, munkamegbeszélésen vettek részt, rendszeres kapcsolatot ápolnak minden olyan szervezettel, intézménnyel, hazai és magyarországi vezető szervvel, amelyek a hazai szórványok ügyét valamiben előbbre vihetik. Szolgálatuk egyik legfontosabb területe a lelkészek és világi szórványmunkások munkájának az elismerésére alapított, Czelder Mártonról és Földes Károlyról elvezett szórványdíj, amit évente adnak át. A szórványmunka szinte minden területére terveket, stratégiákat készítettek. 2000-ben, a magyar nyelvterületen elsőként készült egy erdélyi szórványstratégia. Kidolgozták a körlelkészségek, hazai tömb-szórvány testvérkapcsolatok kialakításának és működtetésének, a felszámolódott gyülekezetek értékeinek hasznosítási, megőrzési tervét. A munkát csak hittel lehet végezni Bár hosszan sorolhatnánk, hogy az elmúlt évek alatt mi történt és mi nem történt még szórványügyben, az országos kitekintésen túl, visszatérve megyénkbe, Jakab István lelkipásztort, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperesét kérdeztük az elért eredményekről. Mint elmondta, a szórványgyülekezetek építészeti örökségének a mentését szolgálta, hogy egyházmegyei adakozásból sikerült felújítani 2014 őszén a báldi református templomot, amit egy raktárból alakítottak át, néhány héttel később szentelték fel a megújult mezőpagocsai haranglábat, és egyházmegyei közmunkával újították fel a mezőszengyeli templomot. Mindhárom felszentelésén ft. Kató Béla, az Erdélyi Egyházkerület püspöke hirdette az igét. – Négy éven át Galambodon, az idén Várhegyen tartottuk a gyermekbibliahetet, a kis- és szórványgyülekezetekben élő gyermekek nyári táborát. A reformáció 500. évfordulójára májusban szórványreformációs napot szerveztünk Nagysármáson, ahova valamennyi mezőségi gyülekezetünkből jöttek hívek, utaztatásukat igyekeztünk kisbusszal megoldani, s a találkozás mindnyájunkra az élmény erejével hatott. Nagyon lehet szeretni a Mezőséget, az ott élő meleglelkű emberekért, akik hitükkel, kitartásukkal igazi kincset jelentenek. Az utóbbi években a magyar kormány is jelentős támogatással járul hozzá ahhoz, hogy a szórványgyülekezetek lelkipásztorai a javadalmazásukat felvehessék, ami az egyházkerületi missziós program keretében történik, és ami- ért köszönettel tartozunk. Legtöbb gyülekezetnek van szórványautója, útiköltség címen támogatást kap a Communitas Alapítványtól. Ennek ellenére ezt a munkát csak hittel lehet végezni. „Ha nem ezt tenném, nem is én lennék” – Úgy érzem, az Úristen bízott meg ezzel engem – vallja Lakó Jenő marosszentgyörgyi származású mezőzáhi református lelkész, aki a legnagyobb mezőségi szórványban látja el a missziós szolgálatot. A mezőzáhi anyaegyházhoz tartozó Szengyelen, Sályiban, valamint Tóháton és Cekeden, ahol az utolsó hívek is kiköltöztek a temetőbe. Beszolgáló lelkészként teljesít szolgálatot Uzdiszentpéteren és a hozzá tartozó Tusonban, Ölyvesen, Pagocsán és Pagocsavölgyben, ez utóbbi két településen négy-négy reformátust tart még számon. Bevallása szerint nemcsak igét hirdet, betegeket látogat, segít híveinek, ha bajban vannak, szervez, tanít, teszi, amit kell és lehet. Bár volt lehetősége tovább menni, megszerette a mezőségi embereket, akiknek jó szíve, ragaszkodása nap mint nap megérinti. Munkájában felesége, presbitere és gondnoka is támogatja, és jól érzik magukat a mezőzáhi paplakban, amelyet reményeik szerint sikerül befejezni. Bodolai Gyöngyi / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-30
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
